2012. május 24., csütörtök

Ballagás az óviból




Ezek a gyerekek bezony nem az elhízott mai gyerekek hiedelmét képviselik, épp ellenkezőleg, soványkák – élőben mégészrevehetőbb. Magyarországon a gazdasági válságba született szegény családok gyermekei csak akkor vihetik többre, mint apjuk/anyjuk, ha tanulnak, jó szakmát szereznek, ha befuthatják azt a pályát, amire tehetségük alkalmassá teszi őket. Mert nem igaz, hogy a tehetség mindig utat tör magának. Korgó gyomorral iskolába járni, villany/fűtés nélküli lakásban/viskóban tanulni, pihenni ott, ahol egy ágyon esetleg többen is osztoznak, nem lehet. 

Kornél fiamban bizakodó vagyok, tudom, az ő agyi kapacitásával, szorgalmával tudásszomja szépen fog gyarapodni, amivel még viheti is valamire az Életben – akárhogyanis alakul a szülei, azaz a mi sorsunk. Remélem ennek a romlott bizonytalan világnak a hasznára lesz majd, és a világ is az övére, nagyon remélem.